Juniel

-ÁÁh esik esik esiiik-futottam be a házba sipítozva.Lerugdaltam magamról vászoncipőmet és gyorsan a fürdő felé futottam.
-Mondtam,hogy vigyél ernyőt-hallottam anya hangját kintről.
-Tudom tudom,de nem gondoltam,hogy a kisboltba menet ér el az eső.Azt hittem még vár egy kicsit-sétáltam ki mosolyogva hozzá,hajamat törölközővel dörzsölve.
-Apád hozott prospektusokat.bevittem a szobádba-vette át a fejem törölgetését anya.
-ideje volt-nevettem.Már jópár napja vártam,hogy apa elhozza a jobb iskolák leírását.Azt mondta,oda megyek ahova szeretnék,a munkahelye besegít a dologban.Hát ha így áll a dolog,akkor választok egy elég jo iskolát.Hamár elhurcoltak otthonról legalább jó helyen tanuljak.

Nagynehezen megszárítkoztam és felsétáltam a szobámba.Az ágyam mint egy csatatér.Anya mértnem tudod lepakolni normálisan a cuccokat?Sebaj.Összehúztam egy kupacba a kis füzeteket és egyenként nézni kezdtem őket.
Pár óra múlva,nagy szelektálás után,két iskolát tartottam meg,a többi pedig ment a kukába.Magam elé tartottam a két egyetem prospektusát és próbáltam érvelni magamban,hogy melyik is lenne a jobb választás.
-Egyértelműen te vagy az-dobtam hátra a felesleges papírt,és a Tama Art University füzetecskéjét elkezdtem újra átnézni.Nagyon sok tehetséges művész szabadult ki onnan,ezért is esett erre a választásom.Énekesek,színészek,fotósok,festők.Tökéletes hely egy magamfajta embernek.
Elterültem az ágyamon.Még egy hét.Remélhetőleg apa megoldja a helyemet a suliba.Szeretnék ott tanulni.Szeretnék jó képzést kapni,hogy majd aztán egyszer felfedezzenek és halljanak engem.Hallják a dalaimat,amik a szívemből szólnak.
A legjobb énekesnő szeretnék lenni!Nem fogom feladni!

Valahogyan eszembejutott a napokban látott srác.Byungho...Byungho igen az a neve.Nem kicsit ijesztett rám,de ahogy láttam a reakcióm aztán mégjobban meglepte.Koreai ő is.De..de mit keresett akkor ott?Egyáltalán mért agyalok rajta?
-Ejj de bolond vagy Junhee-nevettem fel.Anya felkiáltott nekem vacsora ügyben én pedig nyomban lefele vettem az irányt.Apa is hamarosan megérkezett,így evés közben eltudtam neki magyarázni az iskola kérdést.Örömmel bele ment és megígérte,hogy pár nap alatt elintézi a dolgot,így szünet után rögtön kezdhetek.Bár lemaradással leszek,apa szerint ez nem fog visszatartani engem.
Hát igen..minent bele fogok adni.Ráadásul így a nyelvet is gyakorlom és nem követem el ugyan azt a hibát,mint a multkori srácnál.Meg kell tanulnom csak japánul beszélni a házunkon kívül.Hiszen ez az új életem.Be kell illesztkednem valahogyan.
________________________________________________

Hamar eltelt az utolsó hét is.Minden nap kimentem a játszótérre egy kicsit.Jó kikapcsolódás volt,senki sem zavart,sőt még a zenémnek is örültek.A törzshelyemmé vált teljesen.
Aztán az utolsó két napban kezdődött az izgulás és félelem.Persze magam is tudtam,hogy nincs miért hiszen jó helyem lesz ott és nem lesz gond.
Szeptember 1-én pedig átléptem az egyetem kapuját.Kaptam egy külön térképet az egész területről,mivel nagyon nagy volt.Ezen kívül gyönyörű is.Két részből állt az egész a két különböző szakmacsoport miatt.Nagynehezen rátaláltam a saját részemre és egyszerűen ámulattal töltött el az épület.Olyan modern volt,de még is hangulatos és egyáltalán nem rideg.Besétáltam és próbáltam eligazodni több kevesebb sikerrel.A belsőrészről szóló térképet próbáltam segítségül hívni,de ezen is nehezen igazodtam ki.Szinte belebújtam a papírba,denem jöttem rá merre járok.Helyette neki mentem valakinek.
-Te!Figyelj jobban a lábad elé!-néztem fel,mire ő mérgesem megfordult.Úgyéreztem ijedtemben a szívem is megáll.
-E..El..Elnézést

Címkék: chapter04, Everlasting Sunset

Older Post | Newer Post